Karácsonyi őrület

Ez a cikk a teljesség igénye nélkül íródott, hiszen a Karácsony és ahhoz fűződő rituálék tárháza szinte kimeríthetetlen. Tekintsünk úgy tehát erre a kis összefoglalóra, mint egy lélektani mazsolára a nagy pszichológiai kuglóf belsejében.
Előzőleg már leírtuk a társas konformitás, valamint a tekintély követésének elméleteit (Asch, Milgram). Nyilvánvaló analógiával alkalmazhatjuk a pszichológia ezen törvényszerűségeit a különféle bevásárlóközpontokban lendületes köröket rovó vásárlókra, melyek mind egy nagy felsőbb erő, a Karácsony (avagy a média?) hatására cselekednek. Ha akad néhány percünk, vegyük szemlére ezt a megelevenedett szociálpszichológiai jelenséget, melynek nagy eséllyel mi is részesei vagyunk.

A Karácsonyi készülődés az az időszak, melyet – a legelső mozzanattól az utolsóig - valószínűleg egyetlen lény vár kitörő lelkesedéssel, mégpedig a család kutyája. Több ismerősöm élt át a bevásárlóközpont tömegében pánikhoz hasonló jelenséget, izzadást, légszomjat melynek tünetei leginkább az agorafóbiához hasonlatosak. A szervezetnek van ugyanis egy optimális állapota, a túl kevés inger sem jó, a túl sok azonban feszültséget okoz, majd menekülésre kényszeríti a szervezetet.

Evolúciós szemmel tekintve a bevásárlási rohamra az első, amivel analógiát találhatunk, a táplálékszerzés szükségszerűsége, Maslow szükséglet piramisának alapja, azaz a Karácsonyi Vacsora.
Mivé is lenne a Szent Ünnep pukkadásig tömött has nélkül? A karácsonyi többletkilók felhalmozása tehát érthetően evolúciós szükséglet, de napjainkban az emberek többsége az így szerzett plusz védőréteget mindössze a tömegközlekedési eszközre való várakozás unalmas perceiben tudja hasznosítani.
Az ajándékozás rituáléja hasonlítható akár egy kognitív viselkedésterápiához, „ha jó leszel, hoz a Jézuska ajándékot”. Ez mindkét fél számára örömet okoz, egyrészt a szülő boldogan dől hátra, hiszen sikerült kiváltania a kívánt viselkedésmintázatot, másrészt a csemete is örül, hiszen megkapja a beilleszkedéshez szükséges iPOD-ot, ezzel előkelőbb helyet vívva ki a számára legfontosabb csoportban, vagyis a kortárs közösségben. Mi ezzel a probléma? Talán csak annyi, hogy ugyanúgy, mint a kondicionálás esetében, a viselkedés módosulásának rögzítéséhez megismételt jutalmazás szükségeltetik. Amennyiben ez nem történik meg, a kívánt hatás akár az ellenkezőjébe is fordulhat.

A kétes eredetű zöld színű buborékokat buggyantó lávalámpa megvásárlásra vonatkozó késztetések azonban kissé nagyobb fejtörést igényelnek. „Légy önmagad” – kacsintanak ránk a reklámplakátról, figyelmünkbe ajánlva tömegterméküket. Mi tehát a megoldás? Hogyan lehet felismerni azt, hogy mi az amit mi - vagy legalább a másik – szeretne, és mi az, amit ránk erőltet a társadalom?
Vannak olyan anyagi jellegű ajándékok, melyek elengedhetetlenek. Másokat egyszerűen szeretünk használni, vagy látványuk, illatuk tartós örömet okoz. Ezzel tehát semmi gond, azonban érdemes átgondolni, hogy mi az, amitől egy család – mint egység– vagy a felbomlott család esetében a családtagok jobban érezhetik magukat. Magunk is elvégezhetünk egy egyszerű kísérletet, hunyjuk be a szemünket, és gondoljunk vissza életünk legboldogabb pillanatára. Az emberek többségének ez a pillanat egy másik személyhez kötődik.
Érdemes tehát végiggondolni, hogy mi az, ami csupán pótcselekvés, emellett érzelmileg mit adhatunk Karácsonyra másoknak, és ami legalább ugyanolyan fontos, Önmagunknak.