Portré a másikról - beszélgetés egy meleg sráccal
Most induló sorozatunkban olyan emberekkel beszélgetünk, akiknek a sorsa valamilyen módon eltér az átlagostól. Első beszélgetőpartnerem évek óta jó barátom. Kapcsolatunkat igen, nevét és arcát azonban nem vállalta. Milyen mértékben szükséges a rejtőzködés? Miként alakult ki benne, hogy a saját neméhez vonzódik? Hogyan éli meg ezt a folyamatot egy fiatal? Többek között ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Arra szeretnélek megkérni, hogy mesélj magadról
25 éves vagyok, mindjárt 26, ijesztő! (nevet) Egy éve diplomáztam, azóta egy nagy multinál dolgozom, mint marketinges. Két márkám van hat országra, nagy kihívás ez nekem, amit borzasztóan élvezek. Most költöztem új lakásba. Nem tudom, mire vagy kíváncsi. Meleg vagyok (nevet). Jól érzem magam, ennyi.
Volt valaha barátnőd?
Volt, több is. Három-négy barátnőm volt, és ebből kettő olyan, akikről azt gondolom, hogy abban a tudatállapotban nagyon szerettem, és nagyon vonzódtam is hozzájuk. De azért akkor is nagyon tetszettek a fiúk. Emlékszem, hogy nem tudtam teljesen elfelejteni ezt, mindig zavaró tényező volt. De volt barátnőm, szexuálisan is megtörtént minden, aminek meg kellett történnie. Utoljára 19 éves koromban voltam lánnyal. Én azt gondolom, hogy akkor még nem volt annyira kiforrott a személyiségem. Sosem volt zavaró, sőt mindenképpen jó, hogy voltak ezek a kapcsolataim, de ma már nem tudok úgy gondolni nőre, mint akkor anno.
Mikor történt az, amikor rájöttél arra, hogy a férfiakhoz vonzódsz? Hány éves korodban volt az első kapcsolatod?
Az első szexuális kapcsolatom 16 éves koromban volt férfival. Lehet, hogy kicsit korainak tűnik, de ha belegondolunk, manapság a szexualitás ilyen korban kezdődik, és 16 évesen már szerintem elég érett hozzá az ember. Akkoriban még a szerelem szó teljes mértékben hiányzott a fogalomtáramból. Egy filmnek a hatására történt egyébként.
Melyik volt ez a film?
Nyílt kártyákkal. Ez egy angol film volt, és az HBO-n láttam. Véletlenül kezdtem el nézni, és marhára tetszett. Valószínűleg ha most megnézném, már más szemmel látnám, de akkor az olyan film volt, ami katalizátorként működött, és segített nekem abban, hogy kiengedjem magamból ezt az érzést.
Kinek szóltál először?
Furcsának hathat, de a gimis osztályfőnökömnek. Nagyon jó fej volt, egy nő. Azt mondta, hogy tök jó, hogy elmondtam, és ne aggódjak. Már nem emlékszem pontosan a beszélgetésre, először borzasztóan zavarban voltam, de úgy éreztem, hogy ezt valaki felé le kell kommunikálnom, ki kell engednem magamból. A szüleim felé még nem mertem. Az osztályfőnököm után először egy nagyon jó barátnőmmel osztottam meg, aki kevésbé fogadta el a dolgot, azt hitte, hogy nem beszélek komolyan, és ez majd változni fog nálam. Ráadásul ő volt az első barátom, akinek elmondtam.
Hogyan kerestél partnert?
Mint nagyon sok meleg és nem meleg, én is az internetet hívtam segítségül. Pécsről jöttem, ami azért kisváros, ahol az ismerkedésre is sokkal kevesebb lehetőség adódik, főleg egy meleg srácnak, mint én. Vannak és voltak is meleg helyek, de még nem tudtam róluk. Aztán bekerültem egy társaságba. Az interneten megismerkedtem egy idősebb sráccal, aki harminchoz közeli volt, és emlékszem, hogy vele történt meg először. Aztán elindultam egy úton.
Hány éves korod óta érezted, hogy meleg vagy?
Sokan feltették ezt a kérdést a barátaim közül, a szüleim is megkérdezték. Most, hogy így visszagondolok, őszintén megmondom, kiskorom óta. Már óvodában is inkább a fiúkat nézegettem, bár akkor is voltak plátói lány szerelmeim. De azt gondolom, hogy ezek inkább kivetítések voltak. Lány barátaim voltak, a lányokkal játszottam, kevés fiú barátom volt. De világéletemben úgy nőttem fel, hogy nekem más az utam mint amit a tévében adnak.


Friss hozzászólások
12 perc 33 másodperc
18 hét 5 nap
19 hét 21 óra
22 hét 6 nap
23 hét 3 nap
25 hét 3 nap
27 hét 13 óra
27 hét 6 nap
27 hét 6 nap
29 hét 3 nap