„Bejelölöm, ha fent van!”I.

Mivel hatalmas méretet öltöttek a kapcsolatkereső portálok (pl. iwiw, facebook, myVIP stb.), úgy gondolom, érdemes közelebbről is szemügyre venni, miért is vált ez ilyen fontossá az emberek életében.

 

computerMár a modern filozófusok kifejtették, hogy a 20-21. század embere társfüggővé vált (Ortega y Gasset). S hogy ezt mi is érzékelhetjük, ahhoz kétség sem férhet: Mit csinál a 21. század embere? Reggel csörög a telefon ébresztője (kíváncsi volnék, hányan használják még azt a patinás, csilingelő vekkert), kikel az ágyból, és -jó esetben- elmegy dolgozni. A munkahelyen napközben rengetegszer csörög a telefon, az irodákban pedig a számítógép már elengedhetetlen kellék. Mikor emberünk elvégezte napi teendőit, pihen, hazamegy. Otthon megnézi a leveleit, megír pár üzenetet, aztán ha szükséges, ír néhány sms-t is. Azonban azt hiszem, az internet használata az, ami ma Magyarországon leginkább fejlődik, és mind többen és többen használják. Ez a hatás teljes mértékben érthető, mivel nehezen veszi fel olyasvalaki a versenyt a gazdasági, politikai, de akár a hétköznapi életben, aki nem tud internetezni. A világháló gyors, már nem is helyhez kötött (immár kártyás változatban is hozzá lehet férni), és szinte bármit megtalálunk rajta.

Mint említettem, bármit megtalálhatunk, de bárkit fel is kereshetünk, amióta divatba jöttek a kapcsolatkereső portálok.

Mi lehet az oka, hogy a chat rendszereken kívül- melyeket már a kisiskolás gyerekek is előszeretettel használnak nap mint nap- az ilyen oldalak is hihetetlen népszerűségnek örvendenek?

számítógépes élet Azt gondolom, az egész őrület- és az őrület szót nem azért használom, mert a kapcsolatkereső portálok ellen vagyok, természetesen én is tagja vagyok a rendszernek- oka elsősorban a társasság fogalmán nyugszik. Mióta lemásztunk a fáról- sőt, már fent a fán is- társainkra támaszkodtunk, társaink védelmét élveztük, és ahhoz, hogy életben maradjunk, csapatként kellett együttműködjünk élelemszerzéskor is. Társasságunkat tehát nem tudjuk megtagadni. A kapcsolatok fontosak, s ha valaki mégis elutasítja a közösséget másokkal, azt mindenképpen furcsának, átlagostól eltérőnek (van, aki remetének, mások gurunak, megint mások –pl. pszichológusok- depressziósnak) tartják.

Ezeken az oldalakon nem ismerhetünk olyat, aki nem társkedvelő (nem- társaságkedvelő még éppen lehet), mivel az ilyen emberek nem kattintanának regisztrációkor a csatlakozás menüpontra. Ebben a rendszerben nem életünk védelmezése, nem a túlélés és nem is a szerető család meglétének érdekében jelöljük vissza társainkat. De akkor mégis miért? Mi az, ami olyan vonzó ezen az oldalon?

A mai ember is rászorul a társas közegre, ezek az oldalak pedig éppen ennek biztonságát teremtik meg. Ha segítségre van szükségünk, azt csak kiírjuk az Üzenőfalra, és ha ismerőseink tényleg az ismerőseink, reagálnak segélykiáltásunkra.

S ha már az Üzenőfal került szóba, meg kell említeni azt is, hogy a segítségkérés fontos funkcióján kívül mire is használható még az Üzenőfal. Ha épp nincs senki mellettünk, akivel megoszthatnánk örömünket, dühünket vagy éppen szomorúságunkat, akkor néhány perc alatt feloldhatjuk magunkban érzelmeink súlyát. Ha épp negatív érzelemről van szó, akkor a közszemlére tétel által óriási terhet dobhatunk le vállunkról. Az Üzenőfalon sokak szinte személyes levelezést folytatnak egyetlen személlyel, melynek szintén funkciója van: ha pl. egy burkolt köszönet-nyilvánítást (vagy éppen agresszív csatakiáltást) látunk, akkor ez hangsúlyozhatja az üzenet írójának háláját (vagy dühét) azáltal, hogy ezt nyilvánosan tette. Természetesen sokszor reklámok is helyet kapnak itt, ez közvetve az üzenet kiírójának „túlélését”, megélhetését segítheti elő. Sokszor csak linkeket küldenek ide az ismerősök, ez szintén megmutatja, hogy az illető számára a téma -amiről értesíti a többieket- jelentős vagy érdekes. Azáltal, hogy ezt mások is megnézik, közös tudás, közös beszédtéma alakulhat ki, így az emberek közti kapcsolat szorosabbra fűződik.

Folytatjuk...

M.A.

Képek forrása:

http://schlangelilith.deviantart.com/art/Computer-51806478

http://vovkas.deviantart.com/art/computer-life-90311955

A Te szavazatod: Még nem szavaztál. Átlagos szavazat: 1 (1 szavazat)