Műhely (2008/5-6. szám)

A győri Műhely irodalmi folyóirat idén ünnepli 30. születésnapját, és ez alkalommal egy terjedelmes duplakiadással köszönti olvasóit. A téma: Álom. Engem, mindenekelőtt, érdekelne, a szerkesztők milyen láncon is kötik össze a 30 évet az álommal? Vajon ilyen gyorsan/lassan, homályba veszően, megfoghatatlanul, szürreálisan stb. telt el ez a néhány évtized? Illetve utalnának ezzel a lap jövőben magvalósítandó céljaira, kvázi álmaira? Az álom lehet egy híd az élet és halál közt, tudat és tudattalan közt, jelen-múlt-jövő kapcsolata. Így lehet az irodalmi gyűjtemény egy más, „módosult tudatállapotba” lépése is.

Az olvasó a két számot kezébe véve, nem kap bevezetőt, „szerkesztői előszót”. Fogódzóként a csemegeként ígérkező alkotókról néhány szót találhatunk, a többi ránk van bízva, olyan úton indulunk el, „ahogy tetszik”. Azt hiszem jobb tanács, mint hogy nincs tanács, az álmok mezejére több mint találó. Mert egy megfejtetlen területre tévedtünk, ami ezzel együtt kimeríthetetlen ihletforrásként szolgál és szolgált az írók számára. Beszélhetünk álomelméletekről, amik több-kevesebb igazságot csippentettek ki a folyamat teljességéből, ám mintha egyik sem lett volna képes maradéktalanul az álom nyelvét dekódolni ébrenlétünk nyelvére. Talán ettől is marad izgalmas az álom: tapasztalata szinte mindenkinek van vele kapcsolatban, de mégis, mit kezdünk vele mindennapjaink során? (Rövidre zárhatnám: kell-e bármit is kezdenünk vele?)

Ha már korszakívekről esett szó mondandóm elején, használnám még az eszközt. A Bibliából tudjuk, hogy az álmok profetikusak. Jövőbe látóak, bölcsek, hisz Isten szól rajtuk keresztül gyakran az emberhez. A legismertebb példa József, aki különleges álomlátó és –fejtő képességéről. Népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy napjaink musical-feldolgozási hulláma elérte őt is, és „József és a színes szélesvásznú álomkabát” címen szórakoztatja a nagyközönséget. Érdekes lehet azon eltűnődni, hogyan jelenik meg egy ókori történet ma, hisz nehezen elképzelhető, hogy mondjuk, előállna napjaink Józsefe országunk első emberének álmait megfejtendő. Egyrészt, álmodik-e a 21. század „fáraója”, ha igen, hogyan viszonyul látomásaihoz? Pszichofiziológiai megközelítés esetén biztos nem hívná Józsefet, hiszen nem lenne többről szó, mint az ébrenlétnél is aktívabb agyi aktivitást mutató „gyors szemmozgásos szakasz” produktumairól, amiben mintegy a napi események feldolgozása történik, illetve az agy maga generál ingert egy ingerszegény állapotban. Azt hiszem, Freud egy kicsit mintha ledöntötte volna a felvilágosodás emelte tudatos embert a piedesztáljáról ösztön-tanával (tetteinket nagyban befolyásolják ösztönkésztetéseink, amiket tudattalanunkba fojtottunk el elfogadhatatlannak ítélt természetük miatt). A racionális, tudomány vezette ember, így kissé önbírálatra szorult. Kiderült, álmai sem ártatlanok, szorongással teli tudattalan tartalmak foghatók ki egy-egy éjszakai epizód során. Legfőképp agresszív és szexuális természetük mutatkozik meg, az élet és halál, vagyis az Erosz és Tanatosz ösztönének feszültségéből. Azt hiszem, országunk első embere ebben az esetben, még ha fel is keres egy Józsefet, az személyes életén túl nem érintené országunk polgárainak sorsát. Nem úgy, ha Junggal együtt ő is feltételezi, hogy álmai a kollektív tudattalan, vagyis az emberiség nagyját érintő kérdésekre is válaszolnak. Így az álom tudattalanunk bölcs üzenete hozzánk, olyan tudás birtokosa, ami a nappali gondolkodást felülmúlja. Ekkor állampolgáraival törődő országfőnk felkeresné Józsefet, aki megfejtené álmait. És lenne fül, aki meghallaná?

Hogy állunk mi az álmokhoz? Mármint kliséken túl („Mindenkinek van egy álma…”; „álmaink hercege”). Ébrenlétünk elképzelhetetlen kávé és egyéb élénkítő szerek nélkül, ha a valóság nem tetszik, nappali álomba menekülünk, az alvás ideje csökken, a modernkori város mindig él (ill. „pörög”). Ébren sem vagyunk teljesen ébren, csak félálomban, éjszaka ájultan dőlünk be ágyunkba, könnyen lehet, alkohol, drogok bódultságában. Tudjuk-e tisztán, csakis az itt-és-most zajló folyamatba beleengedni magunkat? Hagyni, vagyis nem kontrollt kifejteni, ami talán irreális és bátor dolog is egyben. Az álom esetében kiesik kezünkből a kontroll, „éjszakai őrünk” remekül helyettesíti tudatunkat. Így elgondolkodtató, hogy merre és miért is erőlködünk olyan nagyon nappal, mit is szeretnénk akkor elérni, akarni, birtokolni? Az előrejutás horizontális dimenziója mellett, sokszor nem elég nyilvánvaló nekünk, hogy létezik egy másik irány is, amelynek eredője mi magunk vagyunk. A „ki is vagyok én?” kérdésre jó válaszadó az álom, ami kaput nyithat ki a külső vakságtól a belső látás felé.

MD

Forrás:

Freud, Sigmund (1985): Álomfejtés, Helikon Kiadó, Békéscsaba

Jouvet, Michael (2001): Alvás és álom, Typotex Kiadó

Jung, C. G. (2000): Bevezetés a tudattalan pszichológiájába, Európa Könyvkiadó, Budapest