C. G. Jung: Gondolatok a látszatról és létezésről

 „A lét legfőbb értelme számomra csakis az lehet, hogy van, nem pedig hogy nincs, vagy többé már nincs.”

A Kossuth Kiadó apró, közel 100 oldalas könyvekből álló sorozatot jelentetett meg a nagy svájci analitikus, Carl Gustav Jung munkáiból.

 Valójában az idézetgyűjtemény illetve gondolatfüzér kifejezés lenne a legmegfelelőbb, hiszen a nagy művekben kifejtett elméleteket építették egy-egy téma köré. Így funkciója is egészen más egy ilyen olvasnivalónak, mint mondjuk a vaskos A nyugati és a keleti vallások lélektanáról szóló értekezésnek. Az ajánlóm előtt, megvallom, meglehetősen tanácstalanul járkáltam a szobámban, hogy melyik utóbbi kulturális élményem lenne megfelelő ajánlónak, aztán megakadt a szemem ezen a pici könyvön. Méretét tekintve, mondhatni utazásbarát, tartalmát tekintve szintúgy. Azt tapasztalom, egy-egy darabkája olyan lelki és szellemi morzsaként szolgál, ami megálljt parancsol tevékenységünkben, és hosszú merengést indít el befelé. Tudom azoknak ajánlani, akik nem a pszichológia berkeiből jönnek, és mégis ismerkednének a XX. század egyik bölcs gondolkodójával és filozófusával. Vagy pontosítok: azoknak még inkább, akik az élet kérdéseivel, önmagukkal, az emberi lélekkel ismerkednének.

Hogy ehhez a könyvhöz közelebb jussak, mindenképp távolról kell indítanom, vagy inkább visszavisz egy kezdőpontra, konkrétan amikor ott tartottunk, hogy meghatározzuk alapítványunk célját, amikor az iskolákban feltettétek nekünk azokat a kérdéseket, hogy mire is jó a pszichológia. Hogy még mindig megmozgat az a hozzáállás, hogy mire jó a pszichológia, folyamatosan kíváncsivá tesz a kérdés mögött bujkáló nagyon természetes emberi félelem, ami mintha azt hordozná magában: mennyire lehetek én magam számára félelmetes.

Mértékül is szolgál, hogy megleljem a saját életem fókuszpontját, a hivatásom célját, hogy segítsen felfedezni árnyékomat, a bennem élő férfiarchetípusokat. Szigorúságra is int, hiszen önmagunk megismerése nem egy műkedvelő gyűjtögetésével párhuzamos, és célja nem az én felmagasztalása lesz. Azt gondolom, mintha felrebbentene előttünk egy éppoly személyes és kollektív fejlődési utat, amelynek szükségszerűségére a XX. századi emberi kegyetlenségek már felhívták figyelmünket, mikor „ember embernek farkasa lett”. Szóval Jung segít a lényeg kikristályosításában, eszközt ad hozzá, hogy aztán saját tapasztalataink eljuttassanak az Egészhez. Tanulási pont: „Ami egész, az nem tökéletes, hanem teljes”.