Az LSD története, hatásai, veszélyei

Bevezetés:

szemAz LSD egy olyan alkaloid, melyet természetes anyagokból kémiai úton állítanak elő. Erőteljes hallucinogén hatásáról ismert. A hallucinogén drogok, más besorolás szerint a pszichedelikus, pszichoaktív drogok kategóriájába tartozik. Ebben a csoportban az egyik legerősebb szer, már nagyon kis koncentrációban is hat (mikrogrammok). Fizikai függőséget nem okoz, lelki függőségről lehet beszélni. Hatását a nagyagykéreg egyes szerotoninreceptorainak és az azzal összefüggő dopaminreceptoroknak az ingerlésével váltja ki. Bizonyított fizikailag károsító hatása nincsen (bár lentebb említett vizsgálatban kromoszómakárosodást tapasztaltak a rendszeres használóknál), azonban gyakran kihozhat arra hajlamos emberekből skizofréniát és egyéb pszichés problémákat. Először Albert Hofmann állította elő 1938-ban az anyarozsból kivont lizergsavból, majd egy véletlen mérgezést követően leírta felfedezettjének tulajdonságait. Ezután felhasználása sok irányban elterjedt, például pszichoterápiás kísérleteket tettek alkohol- és heroinfüggők gyógyítására, és úgy gondolták, hogy az LSD tanulmányozása fontos lehet a szerotonin- és dopaminrendszer jobb megismerésében. Bár az eredmények bíztatóak voltak, használatát betiltották az USA War On Drugs politikája következtében az 1960-as években, Magyarországon 1980-ban. Büntetőjogilag az 1971-es Misuse of Drugs Act besorolása szerint az LSD „A” kategóriás drog, ami azt jelenti, hogy a heroinnal és a kokainnal van egy csoportban.

 

Története:
lsd arcokArthur Stoll, a Sandoz gyógyszercég alkalmazásában több növényből próbált hasznos vegyületeket nyerni az 1900-as évek elején. 1918-ban sikerült kivonnia az anyarozs gombájából az ergotamint, melyet méhösszehúzó hatása miatt a szülés megindítására és a szülés utáni vérzés megállítására a mai napig használnak. 1935-ben Albert Hoffman érdekesnek találta az ergotaminre irányuló kutatásokat és 1938-ban egy nikotinhoz hasonló szerkezetű anyagot állított elő belőle, melyet légzésstimulálónak és idegrendszerre ható szernek remélt. Az LSD-nek nevezett szerből 25 formációt különített el, ezek egyike sem fejtett ki különösebb hatást. A vegyület borkősavas sóját LSD-25-nek nevezte (ez volt a 25. előállított vegyület), azonban a kísérleti állatoknál csak enyhe méhösszehúzó hatást tapasztaltak és némi nyugtalanságot. Ezután Hofmann félretette a szert, majd évek múltán újraszintetizálta farmakológiai kísérleteihez. Hallucinogén jellegét akkor fedezte föl, mikor saját magán nyugtalanságot, szédülést, a fényekre való érzékenységet tapasztalt, majd színes képeket látott miután belélegezhette a szert vagy az ujjára cseppenhetett. Először a Zürichi Egyetemen kezdődtek LSD-vel kapcsolatos vizsgálatok, majd széleskörű kutatási területté lett a szer hatásainak megfigyelése. Kipróbálták alkalmazását a pszichológiában, pszichiátriában, majd a hírszerzésben is, ahol igazságszérumot akartak előállítani belőle.

 

koncentrációs táborElőször az SS kísérletezett ezzel a dachaui koncentrációs táborban, de a háború után mind az amerikaiak, mind a szovjetek vizsgálódtak ilyen területen. Az LSD azonban a hírszerzés számára nem bizonyult ilyen tekintetben hasznosnak. A tudományos területeken is világossá vált, hogy az LSD gyógyszerként nem, legfeljebb kutatásokra lesz majd használható, ezért el is felejtődött egy időre. Sőt, kutatók olyan kromoszomális rendellenességeket találtak fogyasztókban, amik összefüggést mutatnak az LSD használatával. Samuel Irwin és Jose Egozcue (1967) leírják, hogy a kromoszomális rendellenességek szignifikáns növekedését találták a leukocitákban (nyolcból hat alanynál) LSD-25 fogyasztók esetében. Az a két fogyasztó, akiknél nem találtak elváltozást, a legkisebb mennyiségeket használták a csoportban. Ez, és hasonló eredmények hozzájárultak ahhoz, hogy a szert a világ különböző területein sorban betiltották. A tudatmódosító szerekkel kapcsolatos vizsgálatok azonban a tudomány területén a mai napig folynak. Néhány éve Sewell R. A., Halpern J. H. és Pope H. G. Jr (2006) tanulmányt jelentetett meg, melyben 53 fejfájással küzdő pácienst pszilocibinnel és LSD-vel kezeltek. Az eredmények szerint 26-ból 22 pszilocibin használónak megszűnt a fejfájása, 48 pszilocibin felhasználóból 25-nél és 8 LSD felhasználóból 7-nél csökkentek a fájdalmas periódusok, és 5-ből 4 LSD használó jelentette, hogy növekedtek a nyugalmi időszakok.

Hatásai:

színekAz LSD hatását erősen befolyásolja, hogy milyen a környezet, a lelkiállapot és persze a mennyiség. Az LSD két legfontosabb kulcskifejezése a set és a setting, ezek magyarul talán a belső lelkiállapotot és a külső környezetet jelentik. Tehát az LSD hatása nagyban függ az illető egyéniségétől, pillanatnyi és általános mentális állapotától és attól a környezettől, amiben az LSD élmény lezajlik. Egyes kutatók szerint azonban talán genetikailag meghatározott az, hogy ki mennyire érzékeny az LSD-re. Így gondolja ezt Abraham H. D. (1983), aki 121 LSD használót vetett össze 40 kontrollszeméllyel, és ezt a következtetést vonta le. Az LSD 8-12 órás hatása alatt érzékcsalódásokat, tudatmódosítást idéz elő, víziókat, sokféle szín megtapasztalását. A szószerinti értelemben nem okoz hallucinációkat, inkább illúziók, álomszerű állapot jelenhetnek meg. Erősebb adagoknál szinesztézia léphet fel. A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, tehát például a betűkhöz vagy számokhoz az ember akaratlanul is színeket társít. Ez esetben előfordulhat a színek hallása és a hangok látása. Az LSD hatására hosszútávú és maradandó személyiségváltozás a legritkább esetben következik be. A pszichózis kiváltásában azonban nagyarányú szerepe lehet, illetve az erre irányuló diagnosztikus hibákért is felelős. Ahogy azt Smith J.A., Walters G., Johnston D. (1980) említi, egy fiatalember éles pszichózissal jelentkezett, amely nagyon hasonlított az LSD hatására. Mentális állapota azonban olyan különös volt, hogy további vizsgálatokat végeztek, melyek durva biokémiai rendellenességeket jeleztek. A rendellenes elmeállapot egy hétnél is tovább tartott, és a hosszadalmas pszichózis okáért az LSD volt felelős.

lsdPontos idegrendszerre ható mechanizmusa azonban a mai napig ismeretlen, bár bizonyítottan köthető a szerotonerg és dopaminerg rendszerekhez. James B. Appel, William B. West és James Buggy (2004) rámutat, hogy a szerotonerg neuron rendszerek szerepet játszanak az LSD diszkriminatív ingerhatásaiban. Mindazonáltal az egyetlen összetevő, amely teljes mértékben antagonistája az LSD-nek, mind a szerotonin (5-HT) és dopamin (DA) receptorok működésében szerepet játszanak. Olyan vizsgálatok pedig, amikben szert juttattak közvetlenül az agyi üregekbe vagy a speciális agyi területekbe, felvetik, hogy talán a szerotonerg idegsejtek végső mezőit tartalmazó szerkezetek szerepet játszanak az LSD ingerhatásaiban. Váza alapján feltételezhető, hogy képes kötődni az adrenalin, a noradrenalin és a dopamin receptorokhoz is. Dopaminerg hatását már sikerült kimutatni, ezért az ergot alkaloidok egy része (bromokriptin) használható agyi vérkeringési problémák, a Parkinson kór és egyes meddőségek ellen. Az ergot származékokban megtalálható indolil-etil-amin egység a szerotoninnal mutat hasonlóságot. Ez okozza az ergot alkaloidok érszűkítő hatását, de összefügghet a szkizofréniás tünetek jelentkezésével is. Kísérletek rámutattak, hogy az LSD hallucinogén volta éppen a vegyületnek az agyi szerotonin háztartásba való beavatkozásával magyarázható. Az LSD növeli a szerotonin szintet. Biológiai vizsgálatok is igazolták, hogy az LSD erősen kötődik a szerotonin receptorok egy csoportjához.

Pszichológiai hatások

Felléphetnek az alábbiak:

  •   Pszichotikus reakciók

A tudatalatti gondolatok és elfojtott érzelmek elemi erővel törhetnek a felszínre, melyek például üldözéses képzetekben jelenhetnek meg. Ebben a kontrollálhatatlan állapotban, amely ritkán fordul elő, az öngyilkosság gondolata sem kizárt.

  •   Pszichodinamikus élmények

A felszínre kerülő tudattartalmak miatt a fogyasztó újraélheti korábbi megoldatlan vagy elhalványult érzelmi problémáit.

  •   Vallásos vagy transzcendens élmények

Nagyon ritka élmény, amely a gondolkodás minőségével is összefüggésben van. A fogyasztó mély nyugalmat és békét él át, egyesülést az univerzummal, a tudat lecsendesül, megnyugszik.

Veszélyek

lsd veszélyekVeszélyforrás a flashback, aminek köszönhetően a szer hatása bizonytalan idővel visszaköszönhet. Ennél markánsabb negatívum, hogy az LSD használata kibonthat egy addig lappangó pszichotikus betegséget, előhozhat egy egyébként talán rejtetten maradó hajlamot (skizofrénia, paranoia, pánikbetegség, ön- és közveszélyes magatartás). Stanton M. D., Mintz J. és Franklin R. M. (1976) egyértelmű korrelációt talált az LSD használat és a marihuána fogyasztás között, ami az egyik szerről a másikra való áttérés vagy együttes használat veszélyét sejteti.

Irodalom

Abraham H. D. (1983): Visual phenomenology of the LSD flashback. In: Arch Gen Psychiatry. 1983 Aug;40(8):884-9.

James B. Appel, William B. West, James Buggy (2004): LSD, 5-HT (serotonin), and the evolution of a behavioral assay. In: Neuroscience & Biobehavioral Reviews Volume 27, Issue 8, January 2004, Pages 693-701.

Samuel Irwin, Jose Egozcue (1967): Chromosomal Abnormalities in Leukocytes from LSD-25 Users. In: Science 21 July 1967: Vol. 157. no. 3786, pp. 313 – 314.

Sewell R. A., Halpern J. H., Pope H. G. Jr (2006): Response of cluster headache to psilocybin and LSD. In: Neurology 2006 Jun 27;66(12):1920-2.

Smith J.A., Walters G., Johnston D. (1980): LSD 'flashback' as a cause of diagnostic error. In: Postgrad Med J. 1980 Jun;56(656):421-2.

Stanton M. D., Mintz J., Franklin R. M. (1976): Drug flashbacks II. Some additional findings In: Int J Addict. 1976;11(1):53-69.

Képek forrása:

http://glassocean.deviantart.com/art/Flashback-31794918

http://www.marcel-benoist.ch/img/p1942.jpg

http://www.mindfully.org/Health/2006/LSD-Albert-Hofmann7jan06.jpg

http://www.holocaustresearchproject.org/othercamps/images/A%20prisoner%20reenacts%20a%20torture%20pose%20in%20the%20prison%20of%20the%20Dachau%20concentration%20camp.jpg

http://www.drazen.ch/img/Visions-ov-Anarcadia-1.jpg

http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/a/af/LSD-2D,_3D.png/300px-LSD-2D,_3D.png

http://tomaslacerda.deviantart.com/art/Uchiha-Sasuke-Flashback-71854422

 

A Te szavazatod: Még nem szavaztál. Átlagos szavazat: 4.7 (11 szavazat)