Ladjánszki Márta: HelyzetjelentéseM

Pár hónapos kihagyás után, ismét az L1-felé vettem az irányt, hogy feltöltekezzek a hazai kortárs táncélet egyik legizgalmasabb, legelmélyültebb alkotóközösségének (L1) munkájából. A megszokottnál valahogy rögösebb volt ez az út, a Soroksári úti volt cérnagyári telepen működő táncstúdióhoz. Alig találtam az L1-hez, rossz buszra szálltam, majd a Harlemet idéző Pesterzsébeten az egyébként igen kellemes őszi estén nyári lengeséggel öltözött hölgyek övezte útszakaszon kellett átvágnom, hogy odataláljak a stúdió bejáratához. A kis kényszerkitérő és kerülő alatt szalagcímként úszott a fejemben: Mit keresek itt? Hol vagyok? Aztán megérkeztem, időben, sőt, majdhogynem korán is. A kérdések viszont végig ott motoszkáltak továbbra is bennem, motoszkálnak még most is: Mit adott nekem ez a darab? Miért kellett megnéznem?

Ladjánszki Márta kísérletezik, ismét valami izgalmas, a hazai kortárs táncéletben egyedi kezdeményezést fogalmazott meg: Az on-going projekt célja nem egy darab, repertoár kialakítása, 'gyártása', amit jól átgondoltan lehet többször ismételve, akár több évadon keresztül is játszani. Sokkal inkább az, hogy megmutassa miben is van / volt a felkészülésre szánt idő alatt, mik foglalkoztatják őt a jelenben. Ez természetesen minden darabban, minden előadásban benne van, benne kell, hogy legyen, függetlenül a repertoár-jellegtől, hiszen ettől válik élővé. De Márta koncepciója jóval túlmutat ezen. A HelyzetjelentésM projekt keretében Márta meghirdetett egy saját magáról szóló előadássorozatot, mely során havi rendszerességgel jelentkezik egy állandó témával, saját magával. A téma állandó változását a havonta váltott alkotótársak (zenész, színész, képzőművész, táncos) biztosítják. Az első darabot (Shelter-menedék), a közönség áprilisban és májusban láthatta. A sorban második, egy hónapos felkészülés gyümölcsét elénk táró darab az Emily&AlicE. A helyszín (L1 táncstúdió) pici táncpróba terme különösen otthonos hangulattal fűszerezi az estet, hiszen az előadás maga ugyanabban a térben zajlik, ahol az egész 1 hónapos alkotómunka is folyt. Ez érezhetően benne van a levegőben. Én nézőként kissé azt is éreztem, hogy biztos, hogy van ehhez jogom? Mintha leselkednék, kicsit olyan ez. Az alkotás nagyon intim terébe engedtek be. Mint amikor belépek egy születésházba, ahol a szülők újszülöttjüket dajkálják épp. Különösen intim. És ez az intimitás az aktuális darab… illetve ’helyzet’ hangulatához különösen illik. Valami születik, valami épp most született meg.

Gold Bea és Lakat Andrea duója, gyönyörű.

Ladjánszki Márta darabjaitól általában ’befordulós’ leszek, és nem azért, mert ’befordulós’ darabok. Sokkal inkább azért, mert nagyon mély darabok. Olyan témáról mesél, olyan kérdéseket feszeget, és olyan mélyről hozza föl mind magából, mind alkotótársaiból, vagy táncosaiból a válaszokat, válaszcsírákat, hogy az nagy figyelmet kíván. És persze bennem is megrezdülnek / megpendülnek a hasonló szálak, a hasonló mélységek érintődnek.

Két nő, két test, két női test. Zavarba ejtő ösztönlények, a következő pillanatban egymásba kapaszkodó, egymást szorosan átölelő kiegészítő pár...

Fotók forrása:

http://kni7.files.wordpress.com/2008/11/ladjanszki_emily_and_alice-5.jpg