I’m your stranger. Jump! (Én vagyok a Te idegened. Ugorj!)

Film címe: Closer / Közelebb

Rendezte: Mike Nichols

Szereplők: Natalie Portman, Jude Law, Julia Roberts, Clive Owen

Imdb: 7,4

Pea-nek

I can’t take my mind off you…

Beszédes cím… nem csak azért szerettem volna régóta megnézni ezt a filmet, mert számtalan ismerősöm, barátom ajánlotta, hanem mert a cím… igen, valahogy nincsenek véletlenek…Closer… közelebb… bárcsak közelebb… Valahogy rárezeg a cím egy ismerős élethelyzetre, távolság-közelség… végre elhatározom: megnézem, ha törik ha szakad, ha tör, ha szakít… akkor is! Most van itt az ideje, épp a legjobbkor.

Hogy mi történhet egy akvárium zavaros vizében? Hogy mi indítja el a szerelmet? Hogy mi vet neki véget? Hogy mi ez az egész? Hogy mi az, amit már nem bír el a szerelem sem? Hogy melyik a jobb választás a farkasbőrbe bújt bárány, vagy a báránybőrbe bújt farkas? Hogy mindenki idegen…mégis szeretne közelebb kerülni szigorúan megőrizve az idegenséget… és pont ezért távolodik el a másiktól, egyben saját magától is…

A sztori kicsit kusza, nem is fárasztanék vele senkit. Röviden csak annyit belőle, hogy egy négyszereplős furcsa szerelmi alakzat rajzolódik ki előttünk: kapcsolatok hálója… vagy inkább a kapcsolatok pókhálója, mindazt megformázva, ami négy ember közt szövődhet… Ráadásul ezt a hálót igen erősen, határozottan foglalja keretbe Damien Rice lírain érzelmes ’The blowers daughter’ című száma. (Filozófiai mélységek a szövegben, vigyázat!)

Lássuk a szereplőket, csak úgy lazán, felskiccelve körvonalaikat!

Dan (Jude Law), a ránézésre tipikus szürke arc angol, nekrológíró, akinek végzete, hogy egy napon megpillantja múzsáját, ami mindent elindít…

Alice (Natalie Portman), a New Yorkból Londonba szakadt, magát csavargónak előadó fiatal lány; jött, senki sem tudja, hogy valójában honnan; idegen, Ő is… de csak a film végére derül ki, hogy valójában mennyire is az…

Anna (Julia Roberts), a szintén USA-ból elszármazott sikeres, frissen elvált fotós; kiállításának beszédes címe: Strangers; vajon neki mindenki idegen?

Larry (Clive Owen), a kicsit perverznek hitt dermatológus; ’állat’, egy igazi ősember, ahogy ezt Ő is megfogalmazza, de szép lassan kiderül, hogy a durva felszín alatt mit is rejteget…

A filmben egészen meghatók a kis hazugságok, a ferdítésekkel időlegesen fenntartott felszínes kommunikációk, a kiváló alakítások; és a vége… hogy ebben a furcsa szerelmi formátumban ki is a leginkább idegen / stranger a nagy felismerés, a nagy lelepleződés… a nagy illúzió. Mindenképp ide kívánkozik egy elég nyilvánvaló pszichológiai jelenség, igen, igen, szorosan a szerelemhez éppúgy, mint a futó kapcsolatokhoz, vagy épp a párkapcsolathoz, szóval mindenhez, ami vonzalom. Hogy mire is utalok? A kölcsönös projekció veszélyére. Ha ugyanis egyik percről a másikra elillan a lila köd, az komoly felismeréshez vezethet: Jé, valójában ilyen? Jé, valójában milyen? Jé, Én Őt szerettem eddig is? Jé, ezt eddig nem vettem észre? És már jön is a mély és komoly kiábrándulás és felismerés -persze ez a jobbik eset-, hogy ezt a valamit Én csináltam, nem a másik, ezt a valamit csak az Én elmém építette fel róla… Ideális, ha ez az illúziógyártás megemésztődik, és a másikat teljesen elfogadó szeretetté tud alakulni, nem terhelve sem őt, sem magunkat valótlan, csakis a mi elvárásunknak megfelelni vágyó ábrándokkal; rosszabb esetben újabb leleplezésre ítélt idegen költözik szívünkbe, életünkbe, ágyunkba…

És bármennyire is szeretnénk közelebbközelebbközelebb kerülni, ne feledjük a költő életfogytiglanra szóló üzenetét: „Az ágy közös. A párna nem.”

Nem tör, csak szakít. Felszakít pár hegedni látszó sebet, megértettnek hitt érzést. És bármit is hoz, közelebb, közelebb, közelebb…

Seszták Ágota

Képek forrása: http://i9.photobucket.com/albums/a59/Heynowrcp/closer2.jpg