A médiában megjelenő szexualitás

2009. febr. 24. kedd 18h

A budapesti Széchenyi Szakkollégium előadássorozatot indít, melynek első előadására a fenti időpontban kerül sor. (Ráday utca 43-45, I. emelet)

Hevesi Kriszta, szexuálpszichológus tart előadást a médiában megjelenő szexualitásról és annak hatásáról.

Milyen kép alakul ki a szexualitásról a gyerekek és a serdülők fejében. Szó lesz az egyre korábbra tehető nemi érésről, valamint a szexuális felvilágosítás elmaradásáról/késéséről, illetve, mikor is szükséges a mai iskolásoknak ilyen órát tartani.

Az előadást elsősorban egyetemistáknak hirdették meg.

A gyerekek szexualitással való találkozása a médián keresztül napjaink egyik legnagyobb problémája. Hiába a törvény, mely szerint 22h után sugározható 18 éven felülieknek ajánlott műsor, amikor a műsor ajánlóját napközben is vetítik. Ehhez persze könnyen hozzászokunk, egy idő után fel sem tűnik egészen addig, amíg azon nem kapjuk magunkat, hogy óvodás rokonunk elől nem győzzük kitakarni a képernyőt, amíg a fura bőrruhás nénik és bácsik el nem tűnnek, vagy amíg elő nem kerül a távirányító…

De nem is kell ehhez 18-as karika, egy szombat délutáni film is tartalmazhat olyan jeleneteket, amelyekre azt mondom, nem szeretném, ha a gyerekem 8-10 évesen ilyesmit látna. Mert még nem neki való.

Persze ezeket kivédeni lehetetlen. A legtöbb reklám (lehet ez tv-ben, vagy plakátokon) sikere szexuális töltetében rejlik.

Az internet segítségével pedig, szinte bármi elérhető, természetesen bárkinek.

Persze a szexualitásról időben való felvilágosítás ugyanolyan fontos, mint a túl korai információk beszerzése, melyek egy kisgyerek esetében traumát okozhatnak, hiszen nem értik, miről van szó.

Mi pszi-fi-sek például fontosnak tartjuk azt is, hogy a fiatalok szexuális felvilágosítását barátibbá tegyük. Persze fontos az anatómia, de az is nagyon fontos, hogy merjenek kérdezni és beszélgetni az őket foglalkoztató gondolatokról.

Úgy érzem ez a téma kimeríthetetlen és a fent említett problémákról még sokat fogunk hallani a közeljövőben.

Végül nézzétek meg az alábbi videót, melyet már a tv-ben is láthattatok, és jól szemlélteti milyen hatással lehet a média a gyerekekre.


Vörös Anita

A Te szavazatod: Még nem szavaztál.