Kovács Eszter blogja

Oly sokáig szerettelek – Il y longtemps que je t’aime

oly sokáig szerettelek

Azóta szerettem volna megnézni ezt a filmet, amióta elkezdték játszani, és ma végre el is jutottam idáig. Őszintén elmondhatom, hogy a film megérte a várakozást! Régen láttam ennyire jót és szépet. Az, hogy gyönyörűen beszélnek benne franciául, persze plusz jó pont volt számomra.

 

A zene szerepe a nevelésben

Kutatások bizonyítják, hogy már az anya hasában lévő magzatra is hatással vannak a külvilág ingerei. Ezek közül a zene, az ének sokszor érezhető megnyugvást idéz elő a magzatnál. Azokra a dallamokra, mondókákra, zenékre, amelyek édesanyja hasában is hallott, születése után „emlékszik” – másként kezd el viselkedni, ha meghallja, például erősebben szívja a cumit.

Álomból valóság – playback színház, szerda este

Álomból valóság – ezt a címet viselte a Pepita Playback Társulat áprilisi előadása. Szép számmal gyűlt össze a közönség a Ráday Könyvesház pincéjéből kialakított színházteremben; ki először és kíváncsian, ki már sokadszor és mesélésre készen, de mindannyian érzésekkel, történetekkel – így alakult ki az előadás.

Esőember

Rendező: Barry Levinson

Gyere, meséld el! – A playback színház

Mi is az a playback színház? Röviden egy olyan színházi műfaj, ahol a színészek a nézők érzéseit, hangulatait, történeteit jelenítik meg a színpadon egy játékmester és egy vagy több zenész közreműködésével. Bárki joggal kérdezheti, hogy ez meg hogy valósulhat meg?

Tartalom átvétel