Máriási Dóra blogja

Várja-e az imádkozni elfelejtett ember a megváltást?

A kérdés megkerülhetetlen, de a XX. századi diskurzusok tömkelege mégis hajthatatlanul bizonyítja, hogy bagatellizálható, elodázható. Megváltás helyett inkább a leváltás, műszakváltás, átváltás kézzelfogható témakörénél ragadunk le. Csak semmi olyasmi, ami földi dimenziónkon túl a végtelenbe vezethetne.

Ludwig Múzeum

2009. október 09. - 2010. január 03.

Nos, azt hiszem nem olyan rég úgy kezdtem volna ezt a rövid írást, hogy a Ludwig Múzeum mintha a sokat látott és kétségtelenül világhírű fotós Robert Capa után egy újabb hírneves magyar alkotót keresett volna, hogy kultúrára csábítsa hitehagyott ál lampolgárait, felvillantva ezzel a reményt, hogy igenis léteznek tehetségeink, akik a nagyvilágban is megállják helyüket.

 What are you carrying? Body-home-hope

Babits Mihály A lírikus epilógja című verse azzal a megváltozhatatlan ténnyel szembesít, hogy önnön korlátaink ledönthetetlenek, mintegy személyiségünk kényszerzubbonyába öltözünk föl.

A Budapesten Friedmann Endre Ernő néven született Robert Capa képeit nézve szinte valóságossá válik a fényképészet illúziója: hogy mindaz, ami vagy aki szerepel a fotón, az a pillanatba ragadtan élő marad. Ezzel eleget is tesz a dokumentumfotózás kritériumának, ami talán abból a csillapíthatatlan szomjas kíváncsiságunkból fakad, hogy a kritikus események tanúivá váljunk. Így képen keresztül mindenesetre sokkal kockázatmentesebb, és mélyen a portré felülete mögé tekintve az érzékenykedő publikum egy-egy könnycseppet is elmorzsolhat.

 „A lét legfőbb értelme számomra csakis az lehet, hogy van, nem pedig hogy nincs, vagy többé már nincs.”

A Kossuth Kiadó apró, közel 100 oldalas könyvekből álló sorozatot jelentetett meg a nagy svájci analitikus, Carl Gustav Jung munkáiból.

Ludwig Múzeum- ANTON CORBIJN Munka
2009. április 29. - 2009. július 05.

Egyszer volt, hol nem volt egy eldugott holland sziget az ’50-es években, amely egy zárkózott kisfiú számára kellő távolságot teremtett a kultúrától ahhoz, hogy szűnni nem akaró kíváncsisággal keresse, és élvezze a zenét, a filmet, mikor végre hozzájut. Anton Corbijn első koncertélménye 15 éves korára tehető, ezzel együtt első fotói is ekkor születtek meg. Egész egyszerűen azért, hogy a gép mögé bújva némi biztonságra leljen a tömegben.

Pilinszky János Egyenes labirintus című verse az 1971-72-es Szálkák ciklus egyik záró alkotása. A költő ekkor 50 éves, stílusa kiforrott és letisztult, amit kötetének címében tudatosan érzékeltetni kíván.

A görögök szerint kezdetekben nem volt külön nő és férfi. Ám az emberek hatalmas erejük birtokosaiként szembe akartak szállni az istenekkel. Zeusz mindezt megakadályozván utasította Apollónt, hogy vágja őket ketté. Így a büntetés által teremtett nő és férfi örök befejezetlenségre lettek kárhoztatva, szomjazván az ősi egység, a teljesség után. A lány a hídon c. film két főszereplője Adèle és Gabor magányos, elveszett. Az előbbi végső kétségbeesésében véget akar vetni életének, az utóbbi elfelejtett örülni. A sötét párizsi éjszaka egy hídján fonódik össze történetük, és ami az egyikből hiányzott, azt a másikban felfedezni vélik. Gabort megejti a lány mosolya, a nő kezdi úgy érezni, hogy parttalan vergődése után neki is juthat főszerep az életében. Hogy kapcsolódásuk nem véletlen, azt a melléjük szegődő szeszélyes szerencse bizonyítja. Ahhoz, hogy megértsék, kik is ők egymásnak, szükségszerűen szét kell válniuk, és természetes mesei fordulatként a csodatévő képesség is szertefoszlik.

„Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,

tárnák mélyein és a vakondok tárta lyukakban”

Egyik évfordulónk követi a másikat. A József Attilát köszöntő évad letelte után nem sokkal másik nagy költőnk, a szintén tragikusan fiatalon elhunyt Radnóti Miklós születésének századik évét ünnepelhetjük. Hogy felelevenítsük szellemi örökségét, pályázatok, versszimpóziumok, versenyek sora veszi kezdetét, melyek a szegedi alma matertől a vidéki művelődési intézményeken át a nagyobb szabású fővárosi helyszínekig terjed szét az országban. Tudom, a versek ritkán számítanak a legnépszerűbb és legkönnyebben fogadható kulturális hordozóknak, talán mert ritkán számítanak pusztán szórakoztatási, illetve elsősorban szórakoztatási termékeknek.

Trafó, április 3-4. 20h

Ennyire friss ajánlóval még alig szolgáltam nektek: épp most értem haza a Trafóból, ahol az izraeli származású, ám már évek óta Londonban alkotó Hofesh Shechter előadásán vehettem részt. Sokak számára lehet ismeretlen a koreográfus neve (mondhatni, jelentkezzen az a fél tucat, aki jól tájékozott), aki talán még a 30-at sem töltötte be. Ezzel együtt pályafutása egyik markáns állomása a világ egyik legjobb együttese, a Batseva Dance Company volt. A szemtelen fiatalságot kellemesen kiegészíti az alkotó hihetetlenül nyílt és örökké kíváncsian fürkésző tekintete, amivel az előadás utáni beszélgetésen is körbejárta a közönséget. Mintha őszintén megadná a lehetőséget a párbeszédre. Ahogy interjújában rámutatott, nem ad egyéb használati utasítást darabajaihoz, mint nézzék úgy, ahogy az óceánt nézik: erőfeszítés nélkül. Azt hiszem, egész egyszerűen a tökéletes, tiszta befogadás koncepcióját vázolta frappánsan és röviden.