ajánló

Pszi-Fi újra az EFOTT-on!

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is ellátogatunk az EFOTT fesztiválra, melyet idén június 13-18 között Pécsett rendeznek meg. efott 2010
Ha Baján már jártál nálunk: tudod miért érdemes betérni hozzánk!
Ha pedig kihagytad a tavalyi EFOTT-ot, találkozz velünk idén Pécsett!

Szeretettel várunk a civil faluban a Pszi-Fi sátorban, ahol különféle játékos feladat során kaphatsz választ a kérdéseidre, bővítheted tudásodat, ismerkedhetsz a pszichológiával és önmagaddal.

Pszi-Fi a Ráday Kultuccában

kultuccaIdén tizedik alkalommal rendezik meg az Ünnepi könyvheti fesztivált a Ráday utcában 2010. június 4-6. között. Ez alkalommal nem csak a könyvek, de a pszichológia is főszerepet kap a Kultuccának is nevezett rendezvényen.
A Mindennapi Pszichológia szervezésében különféle programok nyújtanak betekintést a pszichológia világába. A látogatók megismerkedhetnek a mesék varázslatos birodalmával, változatos témákról hallgathatnak előadásokat, valamint saját maguk is részt vehetnek olyan programokon, melyek során jobban megismerhetik önmagukat.


Az Önismereti sátorban az előadások és más programok mellett a Pszi-Fi csapata is felbukkan majd és mintegy "élő könyvtárként" igyekszik választ adni a felmerülő kérdésekre. Emellett rajzos, asszociációs, kreatív önkifejezést nyújtó lehetőségek is várnak nálunk a betérőkre!

Ha kérdésed van a pszichológiával, a képzési rendszerrel, esetleg önmagaddal kapcsolatban, vagy csak beszélgetnél egy jót - látogass el a Kultuccába, és keresd az Önismereti sátrat!

Találkozz a Pszi-Fi tagjaival:
pénteken (június 4.) 16 és 20 óra között,
szombaton (június 5.) 13 és 18 óra között,
vasárnap (június 6.) pedig 12 és 16 óra között.

Szeretettel várunk!

Részletes program: a Ráday Könyvesház, és a MiPszi honlapján.

Pszi-Fi a goldenblogon!

A Pszichológia a Fiatalokért Alapítvány tagjai nem sokkal az alapítvány létrejötte után úgy gondolták, érdemes lenne az interneten is megjelenni, a pszichológiai ismeretterjesztés érdekében. Megalakult ez a honlap, és az ötletelés során arra jutottunk, érdemes lenne különféle tájékoztató jellegű, kulturális témájú írást megjelentetnünk. Cikkeinkben igyekszünk aktuális témákat feldolgozni, azokat némi lélektani háttérinformációval, elméleti érdekességekkel vegyítve. Így jött létre a blogunk, ahol filmekről, könyvekről, kiállításokról, zenéről, playback színházról, és a nemrég megrendezett EFOTT fesztiválról is írtunk az elmúlt közel másfél év során. Ez alatt az idő alatt majdnem 90 cikk született 28 alapítványi tagunk tollából.

Az idén megrendezett goldenblog versenyre beneveztük honlapunk blogos részét, kétgoldenblog kategóriában: a kultúra, és a tájékoztató blogok közé. Ez utóbbi kategóriában kerültünk be a százas listába, amire részemről nagyon büszke vagyok! Kíváncsian várjuk a goldenblog végeredményét, és remélem, hogy a továbbiakban is egyre inkább fejlődő holnapot tudhatunk a magunkénak. Ebben Ti, olvasók is segítségünkre lehettek, ha megírjátok a fórumunkban, mivel tudnánk még színesebbé tenni az oldalt, mire lennétek kíváncsiak!

Egy kis kiegészítés: a goldenblog oldalát nézegetve arra lettem figyelmes, hogy a Pszi-Fi blog nem csak a tájékoztató, hanem a Hírblogok kategóriájában is bekerült a versenybe! Köszönjük!

(M)Ilyen volt az EFOTT

Ahogy már a korábbi beszámolóban is írtuk, izgalmas program alakult az EFOTT-on, a Civil faluban. A második nap után is tovább folytattuk a fesztivállátogatók figyelmének tesztelését - ami a napok előrehaladtával némiképp csökkenni látszott, a végefelé már egyre több embert húztunk be a csőbe. Több csapatban is megnéztük, kit mivéefott változtatnának a metamorfózis varázslójának segítségével, illetve hogy ki mivé változtatná önmagát. A metamorfózist nem csak csapatban, hanem lehetőségünkhöz mérten egyesével is megcsináltuk, így önismereti lehetőséget is kaphattak a fesztiválozók. Válaszaikban ugyan előtérbe kerültek a rendezvényre jellemző tulajdonságok - a por és a szúnyogok sokmindenkiből váltottak ki ellenérzést, de a nagyszínpaddal és híres zenekarokkal sokan tudtak azonosulni ebben a helyzetben. A kreativitásukat tesztelők számára kétféle lehetőséget nyújtottunk, ezeket a rajzos feladatokat szinte kivétel nélkül élvezték a látogatóink - és mellette mi is, szerintünk nagyon kreatív és érdekes megoldások születtek sok-sok embernél! A kvízünk is sokakat megmozgatott, és reméljük, némi pszichológiai tudást is sikerült átadnunk azoknak, akik végighallgattak minket.

EFOTT-os élményeink - 2.nap

Két napja kis csapatunk egy része megérkezett az EFOTT-ra. Az első nap délutánját a efottcivil sátrunk szépítgetésével, illúziókat nézegetve, Pszi-Fi-s pólót alkotva töltöttük, majd tegnap megkezdődött az igazi munka. A lelkes látogatóknak köszönhetően rengeteg játékos, örömteli percet tölthettünk el, metamorfózis, kreatívkodás közepette, valamint voltak, akik megismerkedtek a Belső Gyerek kártyával is, ráadásul elég sok ember figyelmét is teszteltük - be kell valljuk, az EFOTT látogatók nagy része sikeresen vette figyelemtesztünket! Az illúziók sokakat elkápráztatnak, a metamorfózisos játékunk pedig nem csak egyénileg, de kisebb társaságoknál is sikert aratott - néhány napja egymást ismerők is tudtak találó gondolatokat nyújtani egymásnak.

Örülünk, hogy ilyen nyitott közönséggel találkozhatunk, és annak is, hogy volt olyan betérő is, aki pszichológiai kvízünk minden kérdésére tudott választ adni. Reméljükefott tartalmas perceket nyújtunk azoknak, akik meglátogatnak minket az EFOTT Civil faluban, július 14-19. között.

Továbbra is nyitottan, mindenféle játékokkal várunk Titeket! Gyertek-gyertek :) 

Pszi-Fi csapat az EFOTT-on

efottLelkes kis csapatunkkal úgy döntöttünk, kipróbáljuk magunkat fesztiválozás közben is, így jelentkeztünk az EFOTT fesztiválra, Civil szervezetként. Pályázatunk sikeres volt, így július 14-19-ig találkozhattok Alapítványunk tagjaival az előbb említett rendezvényen Baján.

 

Oly sokáig szerettelek – Il y longtemps que je t’aime

oly sokáig szerettelek

Azóta szerettem volna megnézni ezt a filmet, amióta elkezdték játszani, és ma végre el is jutottam idáig. Őszintén elmondhatom, hogy a film megérte a várakozást! Régen láttam ennyire jót és szépet. Az, hogy gyönyörűen beszélnek benne franciául, persze plusz jó pont volt számomra.

 

Ikrek hava- Radnóti év- és a Kor

„Száll a tavasz kibomolt hajjal, heverő hegyek ormán,

tárnák mélyein és a vakondok tárta lyukakban”

RadnótiEgyik évfordulónk követi a másikat. A József Attilát köszöntő évad letelte után nem sokkal másik nagy költőnk, a szintén tragikusan fiatalon elhunyt Radnóti Miklós születésének századik évét ünnepelhetjük. Hogy felelevenítsük szellemi örökségét, pályázatok, versszimpóziumok, versenyek sora veszi kezdetét, melyek a szegedi alma matertől a vidéki művelődési intézményeken át a nagyobb szabású fővárosi helyszínekig terjed szét az országban. Tudom, a versek ritkán számítanak a legnépszerűbb és legkönnyebben fogadható kulturális hordozóknak, talán mert ritkán számítanak pusztán szórakoztatási, illetve elsősorban szórakoztatási termékeknek.

Kapszli- KRE Szakmai Napok: Szex-Tett és Pár-Kapcsolat

A KRE Pszichológia Intézet pontos címe: 1037 Budapest, Bécsi út 324, 5. épület.

Remélem, még nagyban gondolkoztok, hogyan töltsétek el a hétvégéteket. Most egy kicsit jól jön néhány program szervezőjének, hogy állítólag március végi hóesésre számíthatunk (egyébként ne legyen igazam). Aztán legutóbbi értesüléseim cáfolni igyekeznek mindezt, egyes fórumok langyos meleget ígérnek. Aki elégedetlenkedik, annak üzenem: március már csak ilyen. Radnótihoz fordulva megerősítésért:

Szex-Tett & Pár-Kapcsolat

forever

 

Az év legnagyobb projektje általában a Szakmai Napok, egy hosszú hétvégét felölelő rendezvénysorozat, amelynek a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia Intézete ad helyet (1037 Budapest, Bécsi út 324., 5. épület).

 

Sok port kavaró témához nyúltunk az idén, nevezetesen a szexualitás, a párkapcsolatok és a férfi-női relációk kérdésköréhez. Vannak, nem is kevesen, akik maguknak sem merik bevallani, hogy mennyire izgatja őket a szexualitás a vágyak, a szerelmi élet színesítése, problémák és krízisek stb. szintjén egyaránt. Ők kíváncsiságukat, érdeklődésüket leplezvén háttérbe húzódnak. Megfelelő fórum hiányában pedig marad a tükör, ami előtt minden nap el kell menni több ízben is úgy, hogy nem merünk szembe nézni valós vagy vélt aggályainkkal és álmainkkal. Ez vezette 8 tagot számláló kis csapatunkat az idei Szakmai Napok megszervezésére.

 

Honlap: http://kapszli.extra.hu/

Tartalom átvétel