könyv

Pszi-Fi a Ráday Kultuccában

kultuccaIdén tizedik alkalommal rendezik meg az Ünnepi könyvheti fesztivált a Ráday utcában 2010. június 4-6. között. Ez alkalommal nem csak a könyvek, de a pszichológia is főszerepet kap a Kultuccának is nevezett rendezvényen.
A Mindennapi Pszichológia szervezésében különféle programok nyújtanak betekintést a pszichológia világába. A látogatók megismerkedhetnek a mesék varázslatos birodalmával, változatos témákról hallgathatnak előadásokat, valamint saját maguk is részt vehetnek olyan programokon, melyek során jobban megismerhetik önmagukat.


Az Önismereti sátorban az előadások és más programok mellett a Pszi-Fi csapata is felbukkan majd és mintegy "élő könyvtárként" igyekszik választ adni a felmerülő kérdésekre. Emellett rajzos, asszociációs, kreatív önkifejezést nyújtó lehetőségek is várnak nálunk a betérőkre!

Ha kérdésed van a pszichológiával, a képzési rendszerrel, esetleg önmagaddal kapcsolatban, vagy csak beszélgetnél egy jót - látogass el a Kultuccába, és keresd az Önismereti sátrat!

Találkozz a Pszi-Fi tagjaival:
pénteken (június 4.) 16 és 20 óra között,
szombaton (június 5.) 13 és 18 óra között,
vasárnap (június 6.) pedig 12 és 16 óra között.

Szeretettel várunk!

Részletes program: a Ráday Könyvesház, és a MiPszi honlapján.

Karácsonyi ének

karácsonyi ének

 

Bizonyára sokan ismerik a Karácsonyi ének történetét. Néhány éve Isten pénze címen játszották a Madáchban és a televízió is gyakran műsorra tűzte az ünnepek környékén Karácsonyi ének címen.

Az eredeti viszont Charles Dickens nevéhez fűződik, aki karácsonyi kísértet-históriaként nevezte meg művét, a Karácsonyi éneket.

 

 

Peter Marshall - Tombol a Hold

Hold„Ő megnősült, én meghaltam és éltem és szerettem, Isten pedig nem segített, se hogy meghalhassak, se hogy élhessek, se hogy szerethessek, mert aminek lennie kellene, az semmi ahhoz képest, ami van.”

Peter Marshall – Tombol a Hold

    Fura kis lény az ember. Bár látszólag egyensúlyra törekszik, az igazán nagy fejlődéseket mindig valamiféle krízis, az addigi rendet felrúgó esemény előzi meg.

 

C. G. Jung: Gondolatok a látszatról és létezésről

égig érő fa

 

 „A lét legfőbb értelme számomra csakis az lehet, hogy van, nem pedig hogy nincs, vagy többé már nincs.”

 

 

 

 

A Kossuth Kiadó apró, közel 100 oldalas könyvekből álló sorozatot jelentetett meg a nagy svájci analitikus, Carl Gustav Jung munkáiból.

Pilinszky bolyongása- Egyenes labirintus

Pilinszky János Egyenes labirintus című verse az 1971-72-es Szálkák ciklus egyik záró alkotása. A költő ekkor 50 éves, stílusa kiforrott és letisztult, amit kötetének címében tudatosan érzékeltetni kíván.

„…ki szépen kimondja a rettenetet, azzal föl is oldja”

PSYrodalmi szöveggyűjtemény Németh Attila és Moretti Magdolna összeállításában

Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2006

Testbeszéd

Nyakunkon a karácsony, a szeretet ünnepe. A minap én is útra keltem, hogy beszerezzem azokat az ajándékokat, amelyekkel kifejezhetem szeretetem és biztosítom szeretteimet, családomat és barátaimat törődésemről, figyelmemről. Karácsonykor az emberek odafigyelnek a másikra, törődnek embertársaikkal, megértőbbek és türelmesebbek, mint általában. Legalábbis én ezt gondoltam.

Ajánló - Nyíri Balázs: Pszichológusok a szófán

Jó dolog a Károlira járni – minden félévben megajándékoznak minket egy könyvutalvánnyal, amit egy adott boltban levásárolhatunk. Szemeszterenként két nagyon jó barátnőmmel ellátogatunk a könyvesházba, ahol rituálészerűen végigböngésszük a pszichológiai könyveket, a szépirodalmi regényeket, a dévédéket, a képeslapokat, a cédéket és még sorolhatnám…

James W. Pennebaker: Rejtett érzelmeink, valódi önmagunk

Pennebaker könyvAmikor elgondolkoztam azon, hogy miként adjam át Nektek, hogy mit jelent számomra ez a könyv, rá kellett döbbennem, fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá. Összefoglalhatnám ugyanis egy mondatban, hogy milyen üzenetet közvetített felém a szerző (lelki és fizikai egészségünk érdekében nagyon fontos, hogy problémáinkat szavakba öntsük, akár beszéd, akár írás formájában), de abból nem jönne át az, hogy a könyv nem csak „tanulságos”, hanem szórakoztató is.

Abe Kobo: A homok asszonya & Hiroshi Teshigahara: Suna no onna

 

(A közelmúltban írtam pár cikket, ajánlót elsősorban erre a blogra, elsősorban műalkotásokról, elsősorban az olvasók és saját magam szórakoztatására, másodsorban a művek népszerűsítéséért. Most jött el annak az ideje, hogy átgondoljam, ismét rátekintsek arra mit is ad nekem, pszichológus palántának, a művészet. Felteszem hát a kérdést: Hogyan találkozik egymással művészet és pszichológia? Mik lehetnek a közös metszéspontok? Stb. stb. stb. Ugyebár a legtöbb műalkotás hihetetlen pszichológiai érzékenységgel jeleníti meg a legapróbb rezdüléseket. Ha ezekre befogadóként elég nyitottak, érzékenyek tudunk lenni, rengeteg régi-új színt fedezhetünk fel. Számomra az egyik ilyen élményt az alább röviden bemutatásra kerülő regény és film, és az ezekből készült táncdarab adta. Sokat foglalkoztam velük - és az általuk bennem keltett rezdülésekkel - egykor, és mai napig fontosnak tartom azt, amit ott megláttam. Őszintén remélem, hogy az ilyen és ehhez hasonló írások képesek ebből a spektrumból pár színt megfesteni.)
Tartalom átvétel