Létezik, nekem jópár lány barátom van. Hozzáteszem szinte mindegyikkel volt valamilyen intim mutatványunk, amiből vagy járás lett vagy nem, mindenesetre lejátszottuk a dolgot, és utána már tudtunk teljes értékű barátai lenni egymásnak. Akivel nem játszottam még le, azzal meg ott feszül köztünk a lehetőség, ami izgalmas energia akkor is, ha nem játssza le az ember.
Nálam, eddigi tapasztalatok alapján nem. Mert időről időre ott volt, van, vagy lesz valamelyikünkben az intimitás sugallata. Ami persze meg is tudja fűszerezni a kapcsolatot, és jó is ez így. A barátság helyett, amit én fiú-fiú, lány-lány kapcsolatra mondok, szívesen használnék erre valami új szót.
Csinálunk rá?
Pl. a "ligand"-nak lehetne ilyen jelentése, szép dallamos szó:
"Az osztályban Anna és Miki a legjobb ligandok."
"-Figyelj Feri, ki az a srác Katával?
-Ne parázz Tomi, csak egy ligand.
-Fú király köszi!"
Mit szóltok?
Karinthy írja Capillaria c. művében, hogy "Ha egyedül vagyok a szobában, akkor ember vagyok. Ha bejön egy nő, akkor férfi lettem. És annyira vagyok férfi, amennyire nő az, aki bejött a szobába." Szerintetek milyen szerepe lehet a barátságok alakulásában annak, hogy mennyire tekintjük nőnek/férfinak a másikat?
Egyetértek az előttem szólóval, igazából csak akkor lesz problémás a dolog, ha az egyik beleszeret a másikba, vagy már olyan sokszor vannak együtt, hogy erősebb kötődés lesz az a barátságnál. De persze ez nem szerelem, inkább egy amolyan evolúciós találmány, hogy a "mami és a papi" együtt maradjanak, amíg a "kiscsibe" felnövekszik...
szerintem nem igazán van. nekem van egy barátom akivel összejöttünk és szakítás után nagyon jó barátok lettünk. ez tartott kb egy évig de mostanában nagyon megromlott a barátságunk minden ok nélkül. szerintem ha van is fiú-lány barátság ez csak egy bizonyos ideig tarthat. ha nem szeretett még egymásba a két fél ez úgy is elő fog fordulni az egyik részéről szerencsésebb esetben mindkető felől. a jobbik eset ha szakítanak barátok maradnak de az sem tart túlságosan sokáig. persze ez csak az én véleményem mert velem ez történt. legjobb barátokból hirtelen olyanok lettünk mintha nem is ismernénk egymás pedig a háttérben mindent tudunk egymásról. mint azt már írtam ez csak az én véleményem. ha valakinek sikerül rátalálnia az igaz barátra az elenkező nemben akkor csak gratulálni tudok:)
Nagyon határozotan : NINCS
Max csak a haverom lehet mert az ember nem mond el bizonyos dolgokat a haverjának Főleg nem ha lány
A többi vagy a csajom ,vagy az ismerősöm vagy , rokonom .
Nincs más lehetőség .
Szerettem volna hinni, hogy létezik... De sajnos nekem az élet mást hozott. Jól elvoltam "kolleginákkal" is, de egy igazi barátom volt, aki viszont fiú. A legmélyebb titkaimról csak ő tudott. Mindig volt közöttünk egy kis szikra a levegőben, s ezért a kis szikráért feladtuk a több éves barátságunk. A szikra viszont szépen, nagyon lassan eltűnt. Pech.
HÁt sokáíg abban a hitben voltam hogy létezik..szeretném is hogy létezzen...de előbb-utóbb valameik fél megtörik és a másik rájön hogy az már nem ugyan az ..Velem sokszor előfordúlt már hogy "lány barátom" volt ,de az a tapasztalatom hogy SAJNOS hosszú távon nem működhet. :(
Kedves Jancsi! Kérlek olvasd át a moderálási elveket, ebben választ találsz a kérdésedre, hogy miért töröltük a kommentjeidet. Továbbra is várjuk hozzászólásaidat, amennyiben tartod magad a leírtakhoz.
Létezik, és elég törékeny dolog. Nem bír ki annyi terhet mit a fiú barátságok, ez szerintem a gondolkodásmódbeli különbségekből adódik: a fiúk képesek átsiklani a részletek felett, mert jelentéktelennek tartják, amíg a lányok elvesznek a részletekben - és erősen ki is hangsúlyozzák ezeket. Én kétféle fiú-lány barátságot ismerek: az egyikben nincs és nem is lesz több köztük mint barátság, mert mindketten tudják, hogy nem illenek össze. A másik esetben meg szerelmi/szexuális kapcsolat után alakul ki (nem közvetlenül)... elvégre is valamit megszerettek a másikban, és ha a szakítás viszonylagosan zökkenőmentesen ment, akkor lehet barátság.
Beküldő: He doesn't love you (8)(L) (nem ellenőrzött). Beküldés időpontja: h, 04/05/2010 - 03:22.
Egy darabig biztos létezik... kiindulva saját példámból :/...
Az egész avval kezdődött h elkezdtük a 9-et... És az egyik fiú osztálytársammal nagyon jóba lettünk, egész nap együtt lógtunk, mindent megbeszéltünk, és még viccből becézgettük is egymást mint pl.: Cicám, Kicsim meg stb.
Aztán jött a baj...
Összejött az egyik évfolyamtársunkkal, de mi maradtunk ugyanolyan jóba, sőt még közelebb kerültünk egymáshoz ha vigasztaltam vagy csak szar kedve volt valamelyikünknek és olyankor ott voltunk egymásnak. Igen ám csak h elterjedt a pletyka h megcsalja velem a bnőjét és nagy cirkusz lett belőle... össze is vitáztunk egy párszor... mert megszerette a csajt de a csaj őt nem és én ezt tudtam és h megóvjam elmondtam neki az én nézőpontomat is. Kis idő múlva belátta h igazam van és szakított a csajával, ez egy pénteki napon volt és szombaton mentünk bulizni. Hát jöttünk ki a szokásos kocsmánkból a csajokkal mikor jött ő és a haverjai. Meglátott, és megölelt de úgy mint még soha... Aztán még mielőtt bementünk vna diszkóba elvoltunk, sétáltunk, marhultunk így bandával de akkor is végig velem volt, ölelgetett, puszilgatott meg mindig próbált a közelemben maradni. Aztán elmentünk a diszkó előtti játszótérre ahol már durvult a helyzet és hirtelen az ölében találtam magam. Ekkor jöttem rá h nekem a mai estével több mint barát és éreztem h evvel ő is így van. Bementünk diszkóba, elmentünk a csajokkal táncolni és aztán odajött ő is és elhívott táncolni, én meg ugye elmentem hisz úgy voltam vele h "ugyan mi történhet?!" . Táncoltunk és azon kaptam magam h hajul oda hozzám és a következő pillanatban a szája a számon volt és megcsókolt. Akkor este úgy éreztem h életem legjobb bulija volt. Aztán hétfőn ugye menni kellett suliba és már az egész iskola arról beszélt h mi kavartunk partyba. Reggel volt ugye, vártunk a termünk előtt és jött föl a lépcsőn, meglátott egyből én vtam az 1. akihez odament és adott ugye 3 puszit és megölelt. Ezután becsöngettek, mentek az órák, szünetek amikor ugyanúgy marhultunk mint eddig de vmi mégis megváltozott és ezt mindketten tudtuk. Egyszer csak 3-4-dik óra utáni szünetben láttam h a volt bnőjét puszilgatja meg vele volt egész szünetben. Hát nekem se kellett több... nagyon megharagudtam rá és hozzá se szóltam egész órán pedig mellette ültem aztán mikor hozzám szólt h " Mi a baj Cica? :)" én berágtam összeszedtem a cuccom és elültem mellőle. Gondolom egyből kapcsolt h mi a bajom de aztán inkább ment a bnőjéhez szünetben... Aztán du. volt és bent voltunka tornateremben megnéztük a szertorna edzést mert elfelejtettünk barátnőmmel cuccot hozni. Bent vtunk a tornateremben és öltem az egyik padon, mikor meg láttam h bejöttek a barátnőjével... én ugye azonnal csaptam-vágtam és odajött h közölje h nem tud mit csinálni neki de szereti és reméli h megértem. Én meg mondtam neki h nem és nem is érdekel az egész, legyenek boldogok de a mi barátságunknak vége! Ő azonnal levette h mi bajom van és elmentek a bnőjével pontosabban csak ki a tornaterem elé.. mi meg bementünk bnőmékkel az öltözőbe és egyszer csak nagy sebbel lobbal bejön h beszélni akar velem és bevitt a tusolókhoz és nem akart kiengedni. Elmondta h ő elmondta a bnőjének h mi volt szombaton és h ezek után ő már nem tud csak barátként rám nézni mert több vagyok már neki és úgy érzi h belém tudna szeretni. Szakítottak, és ugye bejött az öltözőbe és bevitt a tusolókhoz. 2 órát szenvedtünk bent és vagy 50× akart megcsókolni de mindig kibújtam a karjaiból akármilyen nehezemre is esett mert megakartam mutatni h nem leszek a játékszere. Aztán kinyögte h kezd megszeretni és tudja, érzi h én is őt. Elég sok dologról beszélgettünk még akkor bent. Másnap reggel félre hívott h ő a tegnapit halálosan komolyan gondolta és ő többet akar tőlem mint barátság. Igen ám csak ezután jött a meglepi... következő szünetben már a volt bnőjével volt... Nekem se kellett több... az egész osztály előtt cikiztem ki olyan módon h könnyes szemekkel nézett rám mert mindent amit mondott nekem tegnap h kezd megszeretni meg hasonlók én kifigurázva adtam elő az egyik legjobb haverjával. Egész nap olyan szar kedvem volt mint a huzat de olyan szemét vtam vele ahogy csak tudtam... Aztán du-án rám írt msn-en h nagyon sajnálja meg minden és én hülye meg persze megint elhittem a hülye dumáját... Másnap reggel matekon ugye mellette ültem és egyszer csak megkérdezte h járnék-e vele... én marha meg igent mondtam... aztán minden szép és jó volt kb. péntekig mikor már olyan szinten beleszerettem mint még soha senki másba... egész szünetben együtt vtunk, az órákat végig smároltuk. Szombaton húgom szülinapját tartottuk ezért nem tudtunk tallni de megbeszéltük h majd akkor vasárnap. Egész nap írta h hiányzol már nagyon meg stb. és vasárnap mielőtt kiléptem vna a kapunkon h akk megyek hozzá írt 1 sms-t h ""nem tudunk tallni mert megyek Szegedre :S:(:(:((U) (L)(L)(L)(L)" jólvan mondom oké akk majd hnap suliban... Hétfőn egész nap olyan szinten elhidegültünk egymástól h én írtam neki egy sms-t h sztem hagyuk az egészet mert ennek így nincs értelme... Aztán kedden egész nap alig foglalkoztunk egymással szerdán meg végkép nem és szerda du. szakítottunk avval az indokkal h ő rájött h még a tavalyi ex bnőjét szereti.. de közben engem is szeret de még mindig fontos neki a másik csaj... igen mondom akk sztem itt hagyjuk békén egymást... Nagyon rosszul viseltem.. Eléggé ki voltam mert csak azon járt az agyam h akk minden egyes mondata hazugság volt...
És így lett az a bizonyos szombati buli életem legrosszabb partyja...
De ma már nem bánom h így alakult mert megtaláltam azt akit eddig kerestem, életem szerelmét:$(L)(L)(L) lassan 1 hónaposak vagyunk és nagyon szeretjük egymást :$:)(L)(L)
Szall fel a fejjel mindenki!!! Nem kell letörni egy csalódás után! Mert valahol a világon van vki aki viszonozni tudja az érzéseidet.
Létezik, nekem jópár lány
Nálam, eddigi tapasztalatok
Talán..néha..Van olyan
Karinthy írja Capillaria c.
nincs
Egyetértek az előttem
szerintem nem igazán van.
Nagyon határozotan :
"Lehet-e barátság férfi és nő
Szerettem volna hinni, hogy
ilyen hulyesegen csak az
-
Fiú-lány barátság
Moderálási elvek miatt törölt
Moderálási elvek miatt törölt hozzászólás.
Moderálási elvek miatt törölt
Moderálási elvek miatt törölt hozzászólás.
Moderálási elvek miatt törölt
Moderálási elvek miatt törölt hozzászólás.
Moderálási elvek miatt törölt
Moderálási elvek miatt törölt hozzászólás.
Moderálási elvek miatt törölt
Moderálási elvek miatt törölt hozzászólás.
Moderálási elvek miatt
Moderálási elvek miatt törölt hozzászólás.
Kedves Jancsi! Kérlek olvasd
Kedves Jancsi! Kérlek olvasd át a moderálási elveket, ebben választ találsz a kérdésedre, hogy miért töröltük a kommentjeidet. Továbbra is várjuk hozzászólásaidat, amennyiben tartod magad a leírtakhoz.
Létezik, és elég törékeny
Nesze neked fiú-lány barátság... :/